Várfal




A SOPRONI VÁR


T ö r t é n e t e: A ma is fennálló középkori soproni várat megelõzõ várról, vagy várakról nem sokat tudunk. A Sopronbánfalva fölötti Várhely (Burgstall) 483 m magas platója hallstattkori illír település volt, melyet sáncok vettek körül. A Kárõly-magaslaton is illír település nyomait találták, valamint a Várhely elé ugró 363 m magas Sánchegyen is. sz utóbbin két vár is van, a nagyobb Sopronbánfalva felé; a kisebb a 363 m magas kúpon. A Kárõly-magaslaton is nagy sáncok vannak, csak kisebb területen. A várhelyi fõsáncok területét 38 katasztrális holdra lehet becsülni, melyet 2000 m hosszú fal övezett. A Bécsi-dombon is La Téne kori település nyomait tárták fel, melynek az elõbbiekkel együtt szintén lehetett bizonyos földvára. A római Scarabantia pontos helyének és alakjának meghatározása még további kutatásokra vár, de nem valószínû, hogy itt római tábort (castrumot) találnak. A római Scarabantiát a népvándorlás viharai romba döntötték. A magyar honfoglalás után István király a lajtai határt helyreállítván, az. egykori Scarabantia helyén határvárat emelt: Sopront. E határvár István király korában inkább csak szervezet lehetett, mint újonnan épített erõdítés. A határvár szervezete betelepülhetett az esetleg itt talált avar földvárba, de ha a magyar saját maga az avar gyûrûkre emlékeztetõ, vagy az orosz síksági vándorlásában a magyarság által megismert orosz földvárra hasonló erõdítést készített is, ilyenbõl semmi nem maradt fenn. Míg ha kõfalakkal épült várról lett volna szó, akkor az nem tûnt volna el nyomtalanul. Sopron vára már a korai idõkben kialakult; ezt bizonyítja Kálmán királynak Bouillon Gottfried keresztesei számára történt átvonulási útvonal kijelölése is. A megegyezésben szereplõ castellum Cyperõn (Sopron) név 1096-ban nyilván jelentékeny várra vonatkozik. A korai Árpád-kori földtípusú várat nem tudjuk pontosan helyhez kötni. Mégis a település akkori egyházai adnak bizonyos útmutatásokat. Ezekbõl kiindulva a település a még ekkor használatban álló római út ellenõrzésére, a közvetlenül fölötte fekvõ Bécsi-dombon - a mai Bécsi negyed helyén - feküdt, melyben a település legkorábbi templomai épültek : a Szent János templom a Szent Jakab kápolna és a nagyméretû Szent Mihály templom. Utóbbival 1278-ban együtt említett Nagyboldogasszony templom szintén a mai városfalakon kívül állt, az ElõKAPU elõtt, a Mária-oszlop helyén, 1533-ban történt lerõmbolásáig. ll62-ben említik Farkas soproni várszolgát, 1257-ben IV. Béla beszél a soproni várhoz tartozó Harka nevû várföldrõl, 1265-ben a királyi vár várnagya Péter ispán. A határvárat - melynek fent felsõrõlt templomai erre az idõre már állnak - II. Ottokár csapatai 1253-1278 között több ízben elfoglalják és feldúlják, és a város hûsége biztosítására a soproni lakók gyermekei közül több túszt szednek. Mégis Sopron IV. Lászlónak 1277-ben megnyitja a város kapuit. Hûségük elismeréséül - Sopron védelmére és a megfogyatkozott polgárok számának emelésére - a király hozzájuk csatolja a lõvéreknek - a határvédõ királyi íjászoknak (sagittarii) - másik felét is. A királyi várat IV. László 1277-ben szabad város rangjára emeli. A soproniakat megerõsíti a IV. Bélától és V. Istvántól nyert kiváltságaikban, melyek szerint a várostornyok és kapuk jó karban tartására a fertõi vám felét nekik adja, továbbá a királyi udvarnokok földjeit is. Kiveszi õket a soproni királyi várispán joghatósága alól, és a soproni dézsmahuszadot a város falainak javítási munkáira adja. Megengedi továbbá, hogy a polgárok a város védelmére szabadon tornyot építhessenek. Ugyancsak IV. László az, aki 1283-ban eltiltja a városon kívüli települést, és megparancsolja, hogy azok, akik a város falain kívül telepedtek le, birtokaik elvesztésének terhe mellett térjenek vissza a városba (intra muros). E rendelet arra vall, hogy már korán kezdetét veszi egy olyan irányzat, mely a régi városmag elhagyására és új helyen, új város építésére törekszik. Vannak, akik az új kereskedõk vásárhely-szükségletével magyarázzák ezt a törekvést; mi inkább Mollay értelmezését fogadjuk el. hogy a szabad bíró és esküdtek választásán összekülönbözõ magyar és német lakosságból a kisebbségben levõ német vendégnép az 1283 elõtti idõkben kivonja magát a magyar városi elöljáróság joghatósága és az általa kirótt adók fizetése alól. A legrégibb vár eredeti helyeként nem az akkor még puszta mai Belvárost tekintjük, hanem azt a régi városmagot, melyet a Bécsi-dombon álló románkori templomok határoztak meg. 1277-1360 között a királyi magyar határvárból virágzó szabad királyi város lett, olyan kereskedõváros, melyben a németség fokozatos többségre emelkedik. Az Ottokári pusztítások után is fennálló magyar városnak IV. László adott ugyan tornyok és városkapuk építésére engedelmet, de hogy az elpusztított és megfogyatkozott lakosság élt-e ezzel az engedelemmel, arra semmi bizonyítékunk nincs: Viszont nagyon valószínûnek tartjuk, hogy a vendégnépek a régi városi lakossággal nem tudván megférni, kiköltözködnek az út másik oldalára, egy addig puszta helyre - a mai Belváros területére -, ahol nagyobb arányúan. rendezkedhetnek be, és a rohamosan felszaporodó lakosság - élénk kereskedelmi élete, adottságai, száma és anyagi képessége folytán - korán fallal veszi magát körül. Ennek az elsõ új városfalnak sem keletkezési idejét, sem kiterjedését nem ismerjük, sot ma még pontos keresztmetszete is bizonytalan. Az Orsolya tér 3. sz. alatt 1954-ben az épület átalakításával kapcsolatban az iskolaépület déli, magasabb udvarában, a tornaterem és várfal közötti területen, az udvarszint mélyítése közben Héjj Miklós és Nagy Emese vezetésével végzett leletmentõ ásatás kiégett töltés maradványait tárta fel. A töltés iránya megfelelt a mai várfal irányának, keresztmetszete nem volt megállapítható. A lelet olyan kiégett agyagkonglomerátum volt, melyben gerendanyomokat találtak. A talált gerendák nem a gát átégetését szolgálhatták, mert a földtöltésbe épített gerendák csak parázslottak, és nem éghettek lánggal. A töltést a földváraknál szokásos kötõgerenda szerkezettel építhették, de nem égethették ki, mert ilyen égetett-töltés várvédõ építõmódszerrõl sem a római, sem a népvándorlás korabeli, vagy késõbbi népeknél nincs tudomásunk. A töltés átégését tehát nem tartjuk tudatos eljárás eredményének, hanem tuzvész lehetett az oka, amidon a földtöltésen épült rótt palánk, védõfolyosó, fagerendákból álló, feltehetõen a várfalhoz belül csatlakozó fészerek és raktárak, lakóházak gyúlékony anyagával együtt hatalmas tûzben lángolt és ez az óriási tûz égette át a töltés agyagos tömegét. Leletek kizárólag római koriak, vagy a XVII. századtól kezdodoek voltak. A kiégett töltés rokon azzal a maradvánnyal, melyet a régi városháza bontása idején a várostorony mellett Bella talált. Ugyanis ez a lelet is egymásra merõleges favázas szerkezetû volt és átégett agyagból állt. Ez lehetett a feudalizmus korából származó legrégibb várfal, melynek körvonalát azonban ma még - több kutató ásatás hiányában - nem tudjuk megrajzolni. Sopron Belvárosát övezõ, maradványaiban máig megtalálható vár falait legkorábban az 1597. évi alaprajz ábrázolja. E fejlett, hármas falgyûrû, a külsõtornyos védelem azonban csak a fejlõdés hosszú menetének utolsó állomása. Lassan alakulhatott ki ez a védõfal rendszer és talán a terület is egyre bõvült. A várostorony körül, mint a Bécsi-dombi régi lakónegyedhez legközelebb esõ terület körül alakulhatott ki az elsõ földgátas rótt-palánkos védõöv, melyet az elsõ kõfal építése követett, ezután a második kõfal, falszoros-gyûrû, árok, végül a tûzfegyverek idejében megépülnek a külsõ tornyok. Ugyanekkor az ostromlók ágyútüze elleni védelem szükségességébõl a középsõ - fõ - védõfalat magasan feltöltik földdel (ún. bástyakertek), ami egyben alkalmas elhelyezést biztosít a védelem ágyúi számára is. Teljesen hasonlóan játszódik le a városfal kiépítése Bernben, ahol a folyókanyarban fekvõ város folyóhatárõlta hosszúkás területe a XII. századtól kezdõdõen négyszer bõvül, anélkül, hogy a város hosszan nyúló utcaszerkezetén ez ma leolvasható lenne. Bernben is, mint Sopronban, csak a mag körüli tér adja az indítékot. A városfejlõdés szakaszait több ásatással sikerült bizonyítani. Eszerint csak a XV. század közepére alakult ki az a külsõtornyos városfal, mely a sopronival rokon. Végigtekintve a magyarországi várépítés fejlõdését, azt látjuk, hogy a soproni külsõtornyos városfal is legkorábban csak a XV. század vége felé épülhetett. A külsõ tornyok azonos méretei és szabályosan egyenlõ távolsága az építés egyetlen periódusára engednek következtetni. Olyan idõszakra, melyben Sopron lakosságának megvannak azok a fejlett gazdasági alapjai, melyek e hatalmas munkához, a városfalak korszerûsítéséhez kellettek. Elég, ha a belsõ falszoros 5 m magasan földdel való feltöltésére gondolunk, mint a munkák egyik tételére. A várnak általunk feltételezett keletkezését megerõsítik a legújabb ásatások a Belváros területén. A római kori - általában 7 m mélyen eltemetett - réteg és a felette települt mai Belváros szintje között nem találtak X-XIII. századi lelet- anyagot, vagyis teljesen hiányzik a honfoglalás-kori és az azt követõ századok településének maradványa, nincs települési folytonosság. A Szent György utca elején, valamint az egykori zsinagóga helyén Radnóti Aladár és Alföldi Mária 1950-51. évi ásatásai feltárták a római réteget, de középkori lelet nem került elõ. A mai Belváros területén a Kolostor utca 3. sz. ház pincéjében talált római hypocaustum a negyedik olyan hely, ahol a római település rétege fölött a feudalizmus kora elsõ századai életének semmi nyoma sem maradt.Más helyen már rámutattunk arra, hogy a tatárjárás a királyi várak alján megtelepedett hospesek soraiban nagy pusztítást végzett, s ennek ellensúlyozására IV. Béla több helyen a várakba telepítette azokat, akik életben maradtak (Székesfehérvárott 1250- ben, Esztergomban 1256-ban, Gyõrött 1271-ben). Ez a folyamat az Anjouk alatt úgy módosult, hogy nem a várakat hanem a váralji településeket kezdték erõsíteni. A soproni Belváros utcahálózata Budával rokon, mely, mint tudjuk szintén legkorábban is csak 1255 után, de akkor aránylag feltûnõen gyorsan, néhány évtized leforgása alatt épült ki. A soproni vár, falakkal övezett területen álló lakóházak barokk köntöse alatt is - mint Budán - egyre több gótikus nyíláskeret, ülõfülke maradványát tárta fel a kutatómunka, de nem találjuk korai középkori építés nyomait. A település legrégibb két temploma (Templom utca 1. és Szent György utca 9.) gótikus stílusú, építésüknek gazdasági alapjait, a fejlett kézmuvesség és iparral együtt járó fejlett polgári társadalmat csak késõbbi idõpontban - városaink iparának a XV. század elsõ évtizedeiben történt fellendülése idején - találhatjuk meg (Szûcs Jenõ, Városok és kézmûvesség a XV. századi Magyarországon. Bp.1955, 48.). A XV. század a magyar várak külsõtornyos típusának kialakulási ideje is. 1328-ban I. Kárõly meghagyja Sopron polgárainak, hogy mindazok, akik a városon kívül laknak, épületeiket lerõmbolva a városba költözködjenek vissza és Dezsõ soproni ispánt megbízza a parancs végrehajtásával. A király 1330. évi újabb rendeletével ismét szigorúan megparancsolja a soproni polgároknak, hogy közülük mindazok akik a városon kívül az ún. Burgon (In burgõ residerent) laknak, azonnal költözzenek vissza a városba. E rendelet "burgo" kifejezésébol arra következtettünk, hogy a régi város falait elhagyva, az azon kívül alakult új városnak - a többszöri királyi tilalom ellenére is - bõven volt ideje arra, hogy falai elkészüljenek. Anélkül, hogy az oklevelek kifejezéseinek értelmezése körül kialakult vitában részt kívánnánk venni, a Belvárost övezõ várfalak folyamatos kialakulását a suburbium fallal körülvett helyérõl egyre nagyobb térületet övezõ bõvüléseként vezetjük le az 1597. évi térképen jelzett, és ma is álló várat. 1330. júniusi rendeletében a király meghagyja a soproni városi tanácsnak, hogy aki a polgárok közül ismételt parancs ellenére sem költözködik be a városba, úgy annak birtokát és házát elvéve adja el, és az így nyert pénzösszeget a város erõdítéseinek javára fordítsa. Az új erõdítési munka ez idõ tájt fejezõdhetett be, mert 1339. májusában I. Károly a soproni polgárok kérelmére a Fertõ vizén a vám fél jövedelmét még két évre nekik adja a város erõdítéseinek teljes kiépítése céljából. Sopront ebben az idõben nem sok háború fenyegethette, mert lakossága minduntalan elhagyja a nagy költséggel épült falak nyújtotta védelmet, és a falakon kívüli elõvárosban - ill. elõvárosokban - telepedik le. Nagy Lajos 1353-ban meghagyja a soproni polgároknak, hogy térjenek viasza a város falai közé lakni, és a hetivásárt bent a városban tartsák. 1359-ben pedig, miután tudomására jutott az, hogy a városban több telek és házhely üresen áll, meghagyja a soproni tanácsnak, tegyék közhírré, hogy aki jövõ Szent György napjáig nem kezd el építkezni, avagy nem adja el azokat másoknak, akik építeni akarnak, ez idõ elmúltával az üres telkek, tekintet nélkül a tulajdonosra, eladatnak olyanoknak, akik hajlandók építkezni. A nagy terjedelmû vár rendszeres karbantartása súlyos anyagi terheket jelentett a soproni polgárság számára. Ezért a királytól megfelelõ adókedvezményt kérnek és kapnak is. Zsigmond 1397-ben megparancsolja János gyõri püspöknek, hogy a soproni polgároknak, kiváltságlevelük értelmében, a város erõdítményeinek kijavítására fordítandó dézsma huszadot adja ki rendesen. Ugyanez év augûsztusában pedig a soproni harmincad-jövedelembõl a város falainak és árkainak jó karban tartására további intézkedésig, évente 200 forintot rendel. IV. Frigyes német király 1447-ben meghagyja a soproni polgároknak, hogy az alsó fal- szorosnál (zwinger) elkezdett védõoromzatos mellvéd (hiernweer) építését fejezzék be. A XVI. század közepén a ma csupaszon álló várfalát védõoromzatos mellvéd koronázza. Mátyás király idejében a már korábban teljesen kialakult vár falai ismét düledezõben vannak. Ezért 1464-ben Mátyás megparancsolja a városnak : az összedûlt várfalakat javítsák ki, és közli velük, a vármegyei nemességnek is meghagyta, hogy e munkában segítségükre legyenek. 1469-ben Mátyás a soproni városfalak és tornyok építésére évenként l00 forintot engedélyez a soproni koronavámból. 1477-ben Budán kelt oklevelében pedig értesíti a város tanácsát, hogy városukban fekvõ csapatai vezérének utasítást adott Sopron erõdítményeinek kijavítására és kiépítésére. A városban elszállásolt csapatok erõszakoskodhattak, mert 1480-ban a király, értesülve kihágásaikról elparancsolja õket, és csak kevés gyalogost hagy náluk, hogy a város megerõsítésén dolgozzanak. A vár és a város fontos szolgálatokat teljesített Mátyás királynak a német császár elleni háborúban, melynek során háborús pusztítások és rombolások érték. Ezek eltüntetésére 1483-ban a város évi adójából 10 éven át 300 aranyforintot és a harmincad-jövedelembõl 16 éven át 200 aranyforintot kapnak minden évben a vár megerõsítésére. A magyarországi várépítészetet vizsgálva azt láttuk, hogy a legkorábban az l597. évi térképen ábrázolt soproni hármas belsõ városfal több évszázad fejlodésének eredménye. Ez egyelõre kellõ ásatások hiányában szakaszokra el nem választható, és csak a XV. század végére alakul ki máig fennmaradt formájában. II. Ulászló 1496-ban megengedi, hogy a harmincadot 2 évig a várfalak kijavítására fordítsák, mégis Sopron 1500. táján azért kér adóelengedést, mert nem védik már falak a várost, s a harci eszközök és kiváltképp a kapu fölötti egyetlen torony teljesen romokban van (Omninõ desolata est.). A megrongált, vár helyreállítása úgy látszik nem sikerülhetett, vagy újabb sérüléseket kapott, mert II. Ulászló 1507-ben Budán kelt rendeletében ismét meghagyja, hogy Sopron városa rongált erõdítményeit újból építse fel, amiért 3 éven át minden rendkívüli adó alól mentesíti, és megengedi nekik, hogy a falvaik után járó adót ugyancsak három éven át az erõdítmények helyreállítására fordítsák. E rendeletét 1510-ben újabb két évre kiterjeszti, 1515-ben pedig Tatán kelt levelében megparancsolja a zsidók elöljárójának és az összes soproni zsidóknak, hogy a városfalak felépítéséhez és megrongált falak kijavításához õk is járuljanak hozzá, a házakat is tartsák jó karban, mert ellenkezõ esetben hatalmat ad a városi tanácsnak, hogy erre õket kényszerítse. Ugyanez évben a király - hivatkozva arra hogy saját szemével látta Sopron városának lerõmbolását - harmincad-mentességet ad mindazoknak a polgároknak akik házaik rendbe hozására épületanyagot szállítanak - és az ide költözködni óhajtó jobbágyoknak is, ingóságaik után (Házi, Oklevéltár. I, 6, 232., 250., 322.; 333.). II. Lajos is elengedi 1525-ben a városra kivetett 500 forint rendkívüli adót azzal a céllal, hogy a városfalat kijavítsák. E munka 1526. táján befejezéshez közeledhetett, mert II. Lajos arról értesíti Dóczi János királyi kincstartót, Sopron vármegye hatóságát és a királyi adószedõket, hogy a város, falai megerõsítése befejezése céljából, egyévi teljes adómentességet élvezhet. A vár harcászati jelentosége Mátyás idejebeli fénykora után hamar elveszett. A török 1529-ben el is foglalja és feldúlja a külvárost. Mégis nyilván a korabeli harcászati eszközöknek megfelelõ védelem kiépítésérõl le kellett mondani. Az ostromló tuzeszközök hatótávolsága állandóan növekedvén, a környezõ magaslatok - elsõsorban a Szent Mihály- domb - miatt Sopron várának védelme egyre hátrányosabb helyzetbe jutott. A Szent Mihály-dombnak Sopron védelmi rendszerébe való bevonása viszont olyan költséget jelentett volna, melyre az állandó anyagi gondokkal küzdõ Habsburg-ház nem mert vállalkozni. Ezért a bécsi haditanács a török ellen Magyarország területén tervezett végvárrendszer kiépítésekor Sopron várát nem korszerûsíti. Itt semmit sem találunk a komáromi, gyõri várak új-olasz rendszerû erõdítményeibõl. A vár fejlõdése megáll. A XVI. században is többször javították a várat. 1590-ben Észak-Dunántúlon földrengés volt és az ez idõben már szokásos belsõ földfeltöltések - terrapienok - által terhelt falak a földlökésektol feltehetõen sok kárt szenvedhettek. Az 1945-ös háborús sérülések közepette a Várkerületen kiszabadult és nemrégen helyreállított nagyrondellát már fejlettebb várvédõ tüzérség elhelyezésére alkalmasan építették ki. A nagyméretû kör-rondella várvédelemben való felhasználása ugyan Mátyás király idejére vall, de miután az 1597-es térkép ezt nem tünteti fel, kénytelenek vagyunk a rondellát Sopronban rendkívül késõi idopontban alkalmazott védõberendezésnek mondani, mely feltehetõen az 1600-as évek elején készülhetett. Erre vonatkoztatható Payr György és Payr Mihály krónikájának (1584-1700) azon megjegyzése, mely szerint az 1614. évben építették a Hátsó-kapu melletti bástyát. Falait téglából építették, mert a városnak a XVII. században már téglavetõi voltak, melyek anyagával az építkezés gazdaságosabb volt. A nagy átmérõjû rondella tehát 1614-ben épült és a Payr-Krónika a XVII. század elején végzett több más munkáról is tájékoztat. Így 1615-ben a városfal Hosszúárkát tisztítják ki a Várkerület páros számú házainál, a Festõ-köztõl az Ikva hídig, továbbá a Hosszúsor mentén a mai Rákóczi út, Széchenyi tér és Domokos utca vonalán. 1616-ban kitisztítják a Rövid városárkot (Kürtze statgraben), vagyis az Elõkapu és Hátsó-kapu közötti rövidebb árkot, a mai Várkerület keleti szakaszán. A Payr- Krónikában megnevezett Hosszú-árok a két kapu közötti hosszabb várfalszakasz elõtt volt - a mai Széchenyi tér, Színház utca felõli oldalon. (Ez a soproni vár szempontjából nem nagy jelentõségû meghatározás az egyetlen, melyet Major Jenõ tanulmányából elfogadunk). A Krónika 1617. húsvétja elõtt is több helyen beszél falépítésrõl, mindenekelõtt a kapuknál (Gazda, egykor Wieden utca, régi Szent Mihály temetõ és az összes külvárosi kapuknál). A híres, jó bortermõ évben építik a Hátsó- kapu melletti tornyot is, melybõl azonban ma már nincs semmi. 1627-ben ismét kitisztítják az árkokat, köztük a Hosszú-árkot is. A Hátsó-kapu mellett bástyákat építenek és ekkor fejezõdik be a vár körüli, elõvárost övezõ külsõ várfal 1617-ben megkezdett építése is. Vannak, akik a különbözõ városkapuk okmányokban szereplõ korai említéseibol: Halász-kapu 1432, Szent Mihály-kapu 1504, Szélmalom-kapu 1523, Újteleki-kapu 1524, Szent Lénárd-kapu 1475, Magyar-kapu 1535 tévesen korai falakra gondolnak, pedig a hivatkozott krónikahely megmondja, hogy Lackner 1617-ben kezdte építeni a falat a kapuk mellett. Milyen falak állhattak itt akkor 1617 elõtt, ha csak most kezdik azokat építeniz A kapuk ez idopont elõtti említésének helyes értelmezése tehát inkább sorompó, vámhely, az út kapuszerû lezárása, amely nem feltételezi a csatlakozó várfalakat. Azok helyén lehettek közönséges kerítések is.Más városaink védõfalainak keletkezési idopontjával való összehasonlítás is az elmondottakat támasztja alá. Pest a XV. század elején még nyílt város, mely csak ezután kapta külsotornyos védõfalát. A Sopron belvárosát övezõ várfal egységes megépülte után hosszabb idonek kellett elmúlnia amíg a külsõ tornyokkal tagolt hármas védõöv kialakult és amíg a városmagot védõ árok és vársík feltétlenül üresen hagyott széles sávján túl, olyan újabb külsõ települések fejlodhettek ki, amelyek magûkat védõfallal kerítették körül. E falak azonban mindig inkább védhetõ kerítés jellegûek voltak, melyek a város látható határait jelentették. Komolyabb támadás ellen védelmet soha nem nyújthattak, Leírása: A XV. század végére kialakult vár nagyjából észak-déli irányban álló téglány alaprajzú területét, melynek két hosszanti oldala enyhén domborodik, magas védõfalak zárják körül. A várfalak elõtt rendkívül nagyméretû, mintegy 60 méter széles, beépítetlen terület volt, mely a Várkerület , Széchenyi tér, Petofi tér, Ógabona tér és ismét Várkerület külsõ házsorainak homlokzatvonalain ma is leolvasható. Ez a házsor híven követi a várfalak enyhén törõ vonalát. A mai napig úgyszólván teljesen megmaradtak a körülfutó várfalak és a bástyák nagy része is. A hatásos nyilazás határértékét (Gyalókay Jenõ szerint 60 métert) igénybevevõ nyílt terület és a magas védõoromzatos kõfal mellett a védõk - a megmászás elhárítására - a falak elé ugró, tehát oldalt-kilövést lehetõvé tevõ, kis, kör alaprajzú védõtornyokat is építettek. Építési korukra nincs adatunk. Az 1340-ben említett hármas falrendszernek a mai várban kevés nyomát találjuk. A hármas várfalgyurû külsõ falaiból ma már csak kevés maradvány látható. A várárokban épült késõbbi gazdasági épületek, fészerek homlokfalai általában e várfalmaradványokra alapozottak. A védõtornyokkal tagolt középsõ falat körülölelõ külsõ kapuszoros-fal csekély maradványa került elõ legújabban (1955) a Storno-ház és a Várkerület között, az itt létesítendõ átjárónál. Az 1447. évi oklevél falszorosról (zwinger) beszél, ami több falövre vall. Sopron várát 1597-bol ábrázoló térkép két helyen zwingert jelöl. Éspedig a mai kerek kis védõtornyokkal ellátott várfalon belül és az ezen kívül húzódó falaktól közrefogott területsávokat jelöli. A belsõ fal egyben védõtornyos, ma is álló, várfalakra nézõ külsõ határfala a középkori házaknak. A külsõ fal pedig a várároknak belsõ, felmagasított fala. Ebbõl ma már nincs semmi. Mindkét fal tehát, mind a belsõ, mind a külsõ, védõtornyok nélkül készülhetett. Csak a külsõ. falnál látunk az 1597-és térkép két helyén - a legészakibb és legdélibb sarokpontokon - egy-egy kör alaprajzú és a belsõ védõfal védõtornyaival megegyezõ méretû rondellácskát. Nem látunk a térképen osztófalat sem. Tehát a leírt falszorosokban nem volt osztófal, amely a szorost kisebb szakaszokra osztotta volna. Csak a mai állapotban, a belsõ (felsõ) falszoros egyik helyén, a Templom utca 18. számnál esik le a szoros szintje - mely máshol a védõfal koronamagasságát követi - kb. 4-5 métert. Az sem biztos, hogy eredetileg is így volt. A falszoros rekeszelõfalas felõsztásának hiánya a védelemre hátrányos volt, mert a támadók a falszoroson körüljárva kényelmesen megkereshették azt a helyet, ahonnan a városba betörhettek. Ha a mai városfalakat vizsgáljuk, azt látjuk, hogy ezek voltak a középsõ, egyben fõ védõfalai a városnak. A hármas falövezetben ugyanis a surun épített, kör alakú védõtornyokkal ezt a középsõ falat erõsítették meg. Belsõ védõfal: a középsõ védõfalon belüli falszorosra nézõ falak a védõövben - mint már említettük - a hármas védõfal legbelsejét alkották. E - még több helyen ma is házfalakat képezõ és a házak errefelé nézõ homlokzatával legtöbb helyen átépített - falakban is vannak lõrések és feljárók, melyek a fal eredeti védelmi céljára utalnak. Így a Fõ tér 8. sz. Storno-házban középkori feljáró csúcsíves ajtókeretét találjuk, a 7. sz. Lacknerházban ugyancsak gótikus ajtókeretet. A Szent György utca 19. sz. házban a falszoros szintje fölött még kb. öt méter magasságig álló romos középkori határfal felsõ részében pedig három - a középsõ, fõ védõfal lõréseivel egyezõ méretû - lõrés látható. Ugyanígy megmaradtak a legbelsõ védõfal lõrései a Városház utca 2. sz. alatti házhoz tartozó udvar hátsó, középkori eredetû romfalaiban. Itt is három, az elõbb leírtakkal egyezõ lõrés van. A város belsõ területéhez képest mintegy három méterrel magasabb szintû, belsõ falszorosra nemcsak gyalog-feljárók vezettek, hanem kocsi-felhajtó is. A Szent György utca 1. sz. alatti ház udvarában, a belsõ várfal megmaradt szakaszában 2,40 m széles nyílású, szegmensíves záródású, középkori kapukeret látható. Küszöbét törmelék borítja. A hármas védõöv legbelsõ fala biztosan megállapítható: a Fõ tér 8., 7., 6., Orsolya tér 3., 2., 1., Szent György utca 19., 17., 15., továbbá a Városház utca 2. sz. házak udvaraiban, ill. telkei hátsó határvonalán. Ezek az ún. Bástya-kertek. Feltehetõen ilyen falakat rejtenek : a Templom utca 2., 4., 16., 18., 22., Szent György utca 13., 9., 7., 5., valamint a Városház utca 4. sz. házak Bástya-kertre nézõ homlokzati falai. A legbelsõ falövezet falai 60-100 cm falvastagság mellett 5-6 m magasak lehettek a falszoros szintjétõl számítva. A középsõ védõfal-övet erõsítõ védõtornyok egyforma méretei (5,20 m belsõ átmérõ) és egyenletesen sûrû elõsztásuk a védõfalakon (kb. 30 m tengelytávolság) arra vallanak, hogy a teljes védõöv egy építési idõszakban keletkezhetett. A fõvédõfal vastagsága a falszoros szintje fölött a lõréseknél 60-70 cm. A lõrések egymástól 2,40-2,80 m tengelytávolságban ismétlõdnek, szabályos sort alkotva. A lõrés a fa1 árok felõli síkján van. 8 cm széles és 65 cm magas. Befelé 65-70 cm-re kiszélesedõ és 80 cm magas töksérbéléssel, enyhe szegmensíves záródással készült. Legtöbb esetben téglával átboltozva. A kerek védõtornyok egészben vagy részben megvannak: a Fõ tér 7., 5., Templom utca 2., 8., 16., Színház utca 2., Orsolya tér 3., 2., Szent György utca 19., 15., 9., , ., 3. és a Városház utca 4., 6. sz. házakban. Az egykori várárok felõl nézve ma is láthatók a Várkerület 110., 102. (kettõ) és a 98. sz. házak melletti rondellák, a Várkerület 10., Színház utca 11. és 15., valamint 19. sz. és 25., 31. sz. házak udvarában levõ rondellák. Az oldalozást és sarokvédelmet ellátó, fent felsõrõlt tornyocskák falvastagsága azonos a fõ védõöv várfalainak vastagságával. Lõréseinek méretei nem állapíthatók meg, mert ép nem maradt meg közülük sehol. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy tornyonként 3-3 lõrés volt, melyek közül a középsõ elõre, az oldalsók a várfalakra néztek. Az egyenletesen 30 méterenként ismétlõdõ tornyok ritmusában az 1597-es térkép szerint a Széchenyi tér 17-18. sz. ház tájékán két torony 12-13 m tengelytávolságra állhatott. Ez a két közelfekvõ, de ma már nem kimutatható torony kapuvédõ elrendezést tesz valószínûvé. A védõtornyoknak az említett térképen látható rendkívül. szabályos ritmusa és azonos méretei egyetlen építési periódusban való elkészülésüket bizonyítja. A leírt hármas falrendszer az új helyen 1340 tájára tehetõen már kialakult. A környékbeli kõbányákból könnyen nyerhették a szükséges falazó anyagot, és minthogy ez idõben a várvédelem fõ célja a falak megmászásának megakadályozása - csak vékony falakat építettek; amelyek ilyen módon hamarosan elkészülhettek. A nagyrondella 3,50 m vastag falak mellett 16,50 m belsõ átmérõjû; négy, egyenletesen elõsztott kilövõ nyílással, melyek legszûkebb keresztmetszete 45-50 cm, a belsõ falsíktól 50 cm mélyen van. A kifelé szélesedõ kilövõ töksér legnagyobb szélessége a külsõ falsíkon 3,20 m. A rondella 8 m magasságával 2 méterrel magasabb koronájú, mint az átlag 6-6,50 m magas középsõ várfal. A rondellát erõteljes lemez, alatta horony, ez alatt pákatagból álló 80 cm magasságú faragott kõpárkány díszíti, melyen a négy kilövõ nyílás ül. A hármas védõfal-rendszer legkülsõ fala, valamint a várárok külsõ ellenfala (contra escarp) ma már nem található. Ezek megállapítására kutató ásásra volna szükség. A körülfutó hármas rendszer: a belsõ város szintjéhez képest 3 méterrel felemelt és két fal között húzódó 5-8,20 m között váltakozó szélességû felsõvárszorosból, és ez alatt a mai Várkerület szintjén levõ, kb. 6 méterrel mélyebben fekvõ, mintegy 6-8 m széles alsó- várszorosból állt. Utóbbi elõtt volt a 12-16 m széles várárok, melyen kívül még mindig maradt bõven beépítetlen terület, mert a házak Várkerület, Ógabona tér stb. homlokzatvonalai a védõfaltól átlagban 60 méterre vannak. E beépítetlen terület megfelel a késõbbi idõkben szereplõ vársíkoknak (glacis), a védõk tuzfegyverei által pásztázható területnek. E területen minden építmény az ostromló számára elõnyösen felhasználható fedezéket jelentett volna. Érthetõ tehát, ha az akkori fegyvereknek, a nyilaknak megfelelõ leghatásosabb lõtávolságon belül a védõk gondoskodtak arról, hogy a környezõ területsáv szabadon maradjon. Ez egyben azt is jelenti, hogy az árkon kívül vezetõ út mellett bõven volt hely az alkalmi piacok tartására, de még országos vásár kirakodására is és ez magyarázhatja azt, hogy a háborús eseményektõl aránylag kevesebbet háborgatott városban nem gondoskodtak a nagyméretû belsõ piac elhelyezésérõl. A téglány alakú várnak felsõ (északi), rövidebb oldala közepén volt egyik kapuja, az ún. Elõkapu, melynek védelmére - a közhiedelem szerint Árpádkori maradványokon emelt - kaputorony állandó bõvítéssel és szépítéssel nyerte mai formáját és mint várostorony (Tûztorony) ismeretes. Az 1465-ben elõször említett Elõkapu építésének idejére nincs adatunk. kaputornyáról 1409-bõl olvastunk elõször. A kaputorony és vele kapcsolatos híd, valamint a kapuudvarok védõmû-együttesérõl megközelítõ tájékozódást nyerhetünk Riedlmayer Gyula építész rajzáról. A rajz a kaputorony elõtt másik - kisebb - kaputornyot ábrázol, melyhez két oldalról a városfal csatlakozik: elõtte széles árok, az árkon át híd vezet. A kaput körülvevõ védõmûvek a kapu tengelyére merõleges irányú hosszan nyújtott alakú udvar köré csoportosulnak. A nyújtott kapuudvar nyugati sarkán tömör falú védõtornyot látunk; keleti sarkán ötszögû, a város felé nyitott oldalú ágyútornyot vélünk az alaprajzból felismerni. Az Elõkapu Storno-féle leírásából több helyen késõbbi kiépítésekre, átalakításokra következtethetünk, de ezeket - mivel az eredeti részek ma már eltûntek - újabb ásatás nélkül egyelõre nem tudjuk elkülöníteni. A leírt mûvekhez derékszögben elforduló tengellyel csatlakoztak azok a további védõmûvek, melyek az árkon túl készültek, és melyeknek körvonaláról a mai Elõkapu-Várkerületi házak építési homlokzatvonala tájékoztat. Az Elõkapu e legkülsõ védõmûveinek alaprajzi elrendezései nyomon követhetõk az 1597. évi bécsi térképen és még részletesebben az 1754. év elõtt készített Trost-féle rajzon. Az utóbbin, az égtájakat jelzõ csillag mellett ábrázolt kerek védõmû azonos a mai Elõkapu 11. sz. ház és Várkerület sarkán álló kerek építménnyel. A várnak még egy felvonóhidas kapuja volt : a Hátsó-kapu utca vonalában a vár délkeleti sarkában levõ ún. Hátsó-kapu. A Hátsó-kapu egykori elrendezésére vonatkozóan támpontot nyújt az 1597-es vártérkép, ahol a kaputornyot kettõs kapuudvar elõzi meg, majd az árkon át íves úttengelyû híd következik. A Hátsókapu 1. sz: alatti ún. Hasenauer-ház építése idején, 1816 körül készített felvételi rajz (Városi Levélt.) részletes betekintést nyújt a kapu XIX. század elején még fennállott maradványairól. Eszerint a kaputorony rendkívül vastag (átlag 3 m) falú nyújtott négyszög alaprajzú torony volt, melynek árokfelõli oldalán a toronyaljból õrség nyílt, ahonnan a falszorosba lehetett jutni. Az õrségszobával szemben kettõs nyílás vezetett a kaputorony másik oldalához csatlakozó kapuszorosba. A felvételi rajzokon a kaputorony alját hevederek osztják három mezõre. Az árok felõli mezõ és az õrségszoba fölött a rajz keresztboltozatot jelez, a vár belseje felõli két mezõ jelzetlen, ezek feltehetoen dongaboltozatosak voltak. Ilyen a korai soproni belvárosi házak kapualjainak boltozási rendszere is. A kaputorony belsõ kapuja mellett, az északi oldalon lépcsõ indul a tornyot északról körülvevõ kis udvar mintegy 1,50 m-rel magasabb szintjére, és e szintrõl a torony falához tapadó egyeneskárú lépcsõ vezetett a kaputorony emeletére. A városfal védõterasza újabb, mintegy 3,50 méterrel magasabb szintjére a legbelsõ falhoz tapadó egyeneskarú lépcsõ vezetett. Külsõ oldalán igen erõs fal állott, és e lépcsõkar végén kisebb méretû torony, benne 2,50 X 2,00 m méretû, keresztboltozattal fedett szobával. E toronynak falai azonban csak 80 cm vastagok. Lebontották 1822-ben. Mind az Elõkapu, mind a Hátsó-kapu elé. azok v édelmére és a bejutás megnehezítése végett kapuudvarokat építettek, melyek védelmi jellege mindkét helyen leolvasható a telkek fûrészfogas visszaugrásaiban, ahonnan a védõk a behatoló ellenséget kereszttûz alá vehették. Az Elõkapu barokk-kori állapota még a középkori vár-szerkezetre vonatkozó tanulságokat tartalmazza. Ezt a helyzetet rögzíti az 1754 elõtti idõbõl kelt rajz, melyet Joannes Georgius Trost maurermeister rajzolt a Nepomuki Szent János kápolna és szobor elhelyezésére (eredeti: Sopron, Közlevéltár) (65. kép). A várnak kis kör alaprajzú védõtornyai és nagyobb, már tüzérség elhelyezésére alkalmas rondellái mellett egy ó-olasz rendszerû bástyája volt. Ez a bástya a délnyugati sarokbástya volt, znelynek egyik homlokfala a Petofi térre, másik a Széchenyi térre nézett. A bástya a csatlakozó várfalak homloksíkja elé mintegy 6 méterre ugrik ki, azokat innen a védõk jól oldalazhatták. Ezt az olasz rendszerû bástyát is a rondellával együtt szokatlanul késõi idõre, 1597 utánra tehetjük, melyet a rondella építése - mint korábbi típusú - megelõzött. Építési ideje a XVII. század közepe. 1640 körül épült a külsõ várnak az a boltozott szakasza, mely a soproni Liszt Ferenc Múzeum kertjében pár méteres hosszban máig megmáradt. A Bécsi út tengelyében levõ Bécsi-kaputól - melyet Szélmalom-kapunak is neveztek - megtörik a külsõ várfal iránya. A kapu mellett állott kis rondella már nagyon düledezõ állapotú. DNy-i irányban követve a falat, az egybeesett a még ma is álló emeletes gazdasági épületnek (az egykori jezsuita kollégium) utcai homlokzati falával, sot itt egy rondellácska is erõsítette a külsõ várfalat, mélyet az utca kiépítésekor a múlt század végén bontottak le. A Patak utca irányt követõ várfal egy rondellácskája itt, a Lackner Kristóf utca és az Ikva közötti szakaszon ma is épen látható. A falak ezután a Ferenczi János és Újteleki utcák belsõ határvonalát alkotva, jó hosszú szakaszon megvannak, két rondellácskával. A Képezde utcát követõ, délnek tartó fal iránya a Múzeumnál megtört és innen a Deák tér hosszú vonalán húzódott egykor. A Zita-kórháznál ismét mégtörõ vonulat felfelé tart a Kõfaragó térnek. Innen a Fapiac és Pócsi út közti telkek belsõ választóvonalát alkotva északnak tart és a kat. temetõ falaihoz csatlakozik. Közben két rondellácskája áll még (66. kép). A külsõ várfalakhoz kerített helyek csatlakoztak, kerített majorságok. Ilyen 1660. táján a jezsuita kollégium kerített majorja közel a Bécsi-kapuhoz, és a jezsuiták 1700. körüli gyümöksös és veteményes kertje (késõbb ferencrendieké) a Ferenczy János utcánál. E kertek ábrázolását látjuk Michel Zakariás 1700-ból származó metszetén is, mely a várost madártávlati képben mutatja. A kép legendájában olvashatók a Bécsi-kapu Windtmühdthor, a két rondella közötti torony Bdechthurm elnevezései is. A Belvárost övezõ várfalhoz ebben az idõben még egyetlen házat sem építettek kívülrõl. Az itt leírt külsõ várfalakon belül van egy kisebb területet befogó külsõ várfal is, melynek maradványai láthatók az Ikva partjain, és a Paprét városfelõli oldalán is követhetõk. Egy rondellácska is maradt a Tûzoltó-torony háta mögött az ikvaparti falban.


Szent György u. 13. várfal 1.
Szent György u. 13. várfal 2.
Szent György u. 13. várfal 3.
Szent György u. 13. várfal 4.
Szent György u. 13. várfal 5.
Szent György u. 13. várfal 6.
Szent György u. 13. várfal 7.
Szent György u. 13. várfal 8.
Szent György u. 13. várfal 9.
Szent György u. 13. várfal 10.
Szent György u. 13. várfal 11.
Szent György u. 13. várfal 12.
Szent György u. 13. várfal 13.

Vissza